HTML

Asinus zenekar blogja

Az Asinus zenekar történései, élményei - születési fázis.

Friss topikok

Linkblog

Helyzetkép: kissé borús, hűvös, később csökkenő felhőzet

2010.04.06. 22:24 - VG -

Kedves Olvasó,

Asszem ideje tájékoztatni a két hónap alatt történtekről és a közeljövő terveiről. Nem mintha sok volna akármelyikből is.

Szóval megtörtént a tagcsere, azóta szorgalmas kis méhecskék módjára gyűjtögetjük a hangjegy-mézecskéket (jaj de szar), csak sajnos úgy tűnik, a zeneiség mezején a hideg tél elfagyasztotta a virágokat és most némi műtrágyázásra szorul a kert. Azért nem csüggedünk, bár összesen hárman tartjuk a zenekari frontvonalat és a 42 ezer forintos bérleti díj is kezd soknak tűnni, ha ketten fizetjük.

Hogy mi történt a tagsággal: Karesz ugye németbe ment egy évre, október táján várjuk haza. Konsti valami rejtélyes betegséggel küzd, én már hónapok óta nem láttam, úgyhogy vele se számolhatunk. Zomby pedig tél végén jelentette be távozását, és öccsét, Zolit rendelte ki helyettesnek, aki nagy igyekezettel, de egyelőre inkább csak jelképesen próbálja pótolni a basszusgitáros-hiányt.

Mindezek dacára (vagy éppen ezért) nem adom fel azt a tervet, hogy májusban felvesszük az addig elkészült saját számainkat. Ezek a következők lehetnek: Hajnal, Rábeszélőgép, Egy a többhöz - az utóbbi kettőhöz még dalszöveg sincs. Folyamatban van még egy negyedik dal is, de mivel egyrészt még nincs kész, másrészt úgyse tudnánk megtanulni addig, ez egyelőre titkos projekt. Most a május 24-30-i hét tűnik legvalószínűbbnek, talán Károly is hazajön egy pár napra, vagy kénytelen leszek én elénekelni a dalokat - jaj nektek, érzékeny fülű hallgatók. Zombyt is megpróbáljuk lecsábítani legalább hétvégére, hogy a régi nótákat is felvegyük.

Ami a továbbiakat illeti: szeretnék egy honlapot, mire összevágjuk a dalokat (kb. június közepe-vége), illetve el kéne kezdeni keresni egy másik próbahelyet, mert ez rohadt drága.

Ennyit egyelőre. Bocs, hogy nem sikerült olyan sziporkázóan szellemes szkeccset szerkeszteni, mint szoktam, de hát a téma komolysága megkövetelte a hozzá méltóan komor hangnemet. Remélem, legközelebb már vidám rózsaszínlufi-hangulatú, babapopsi-hintőpor illatú, csivavaugatástól hangos kis cikket tudok kanyarítani. Na jó befejezem

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asinus.blog.hu/api/trackback/id/tr461900304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Allin(HUN)Gary 2015.07.28. 23:56:13

Sztem te buzi vagy. Mármint jo értelemben véve. :)

Allin(HUN)Gary 2015.07.28. 23:57:30

Találkozzunk a Gerbeaud-ban.
süti beállítások módosítása